Önismeret 2 szintje, azaz mi a fenét érzel?

Előfordult már veled, hogy kiakadtál rendesen. Hogy tomboltál, és amikor megkérdezték tőled: „Mi a baj?”, te üvöltöttél: „Semmi! Nincs semmi bajom! Hagyj békén!”

Az első részben emlegetett figyelemelterelés, a valóságtól való menekülés nem tarthat örökké, és mikor visszatérünk a jelenbe, arra kényszerülünk, hogy ténylegesen foglalkozzunk azokkal a dolgokkal, érzelmekkel, amelyeket hosszú ideig elkerültünk. Jön a fekete leves, eláraszt minket az összes érzelem. Az, amire nem figyeltünk, gyakran tetéződik a környezet elvárásaival és az elmaradt feladatok okozta stressznyomással is.
Az embernek két lehetősége van ilyenkor: vagy visszamenekül a figyelemelterelésbe, vagy szembenéz vele. 

Az önismeret második szintje az, ahol az ember felismeri ki is ő igazándiból. 

Hülyén hangzik, ugye? Az, hogy „igazándiból” nehezen megfogható.

Ez az a szint, amikor felfedezzük, hogy tulajdonképpen hogy is érezzük magunkat az életünkben zajló trutyi során. Ha az igazándiból jelent valamit, hát azt jelenti, hogy ezek az érzések túlmutatnak az éhségen, vidámságon, olyat mutathatnak meg, amit - akár már évek óta - magunk elől is rejtegetünk. Megmutatják, mi van legbelül.

Ha képesek vagyunk ebből a helyzetből továbblépni, akkor lassan felismerjük a dolgokat: „Ó, sokat vagyok szomorú.” Vagy: „Azta, soha nem engedtem meg magamnak, hogy dühös legyek, mert azt hittem, hogy gyenge vagy ellenszenves leszek mások számára.”

Ezt látva, átélve tudhatod, az önismeret második szintje kényelmetlen hely. 

Sokaknak nem is megy egyedül, kell a segítség hozzá. És néha nagyon-nagyon sok időt vesz igénybe az, hogy minden érzelmünket „kényelmessé tegyük”. Az érzelmek megélése, megértése, felgöngyölítése sok időt és erőfeszítést igényel. 

Sok ember emelkedik fel az önismeret második szintre, de ebből jó páran túllőnek a célon és elvesznek benne. Saját érzelmeiket nem a helyén kezelik. Felfedezik az érzelmeik mélységét és elveszíthetik az életük többi részét.

Mindez két okból történhet meg: 

1. Az érzelmek jelentőségének túlgondolása

Az érzelmek erőteljesek. Főleg azok számra, akik eddigi életük nagy részében elnyomták azokat. Hirtelen „megjelenésük” szemléletváltás hozhat a számukra. Mindenben az érzelmeikre kezdenek koncentrálni. Hangoztatják, hogy ez az önmegismerés végső szintje, úgy élik meg, mint egyfajta spirituális ébredést. 

De ez egy csapda. Az érzelmeiknek nem mindig van jelentőségük. 
Pl. Nézz meg egy cuki babás, vagy egy őrült macskás videót. Tetszik? Nevetsz? Jól érzed magad tőle? De helló, mit is jelent ez az érzés? Önmagában semmit. Ez egy cukiság és kész. A való életben semmi közöd nincs hozzá, nem változtat az életeden semmit. 

Az érzelmek fontosak, de nem minden érzelmünk hihetetlenül fontos vagy életbevágó, sőt közülük sok lehet akár értelmetlen, vagy csak simán zavaró. 

2. Az érzelmek végtelenek

Törekszünk megérteni a világot, menni mélyebbre és mélyebbre és elkövethetjük azt a hibát, hogy az érzelmeiket is túlvizsgáljuk. Így sokan nem mennyiségi, hanem minőségi oldalról közelítenek az érzelmekhez. Minél mélyebbre akarnak jutni, ezáltal élik meg saját jelentőségüket. Azonban minden érzelem elemzése újabbat érzelmet generál, és ha nem vigyázol végtelen „elemzési hurokba” kerülhetsz, ami felőröl.

Emlékszel Shrek és Szamár beszélgetésére a waffel és a hagyma analógiáján arról, hogy melyikük milyen? Shrek azt mondja: „Az Ogre olyan, mint a hagyma! Több rétegű.” 

Azt mondod nem korrekt az önismeret tekintetében egy hagyma hámozási párhuzam? Bármit is gondolsz/érzel a világ dolgaival kapcsolatban, ha megvizsgálod mindig lesz alatta egy másik réteg. És ha még mélyebb mész, annál több réteget találhatsz. Az érzelmek vizsgálata: réteg rétegre rétegezve végtelen spirálja. 

A mélyben önmagát kereső ember néha több szorongást, kétségbeesést és hiányérzetet generál, mint amennyit megold, vagy megkönnyít.

A több nem feltétlenül jobb. Túl magas labda lenne a hagymapucolás és a sírás összefüggését emlegetnem? 

Akkor hogyan? 

1. Állj meg egy percre azokban a helyzetekben, amikor figyelemelterelést alkalmazol/alkalmaznál.
   Vizsgáld meg érzéseidet, a hozzá kapcsolódó szándékokkal és motivációid rétegeivel. Fogalmazd meg, éld át és elemezd a hozzájuk kapcsolódó igazi érzéseidet (néhány réteg mélységben). Törekedj arra, hogy - az adott helyzethez kapcsolódóan - a lehető legjobban megértsd magad, keresd az összefüggéseket, okokat, következményeket.
   Tegyük fel, gyakran szorongsz. Tegyük fel, minden helyzetben igyekszel minden feladatot a lehető legtökéletesebben megoldani (és nyilván amilyen az élet, előfordul, hogy nem megy). Emellett frusztrál az, ha erre rászoknak a körülötted élők, nem hálásan, már-már elvárásként kezelik, hogy a szívedet teszed az asztalra. Odáig jutottál, hogy nyugodtan le sem tudsz ülni, folyton sürögsz. 
   
   
2. Vizsgáld meg a helyzetet!
   Mit csinálsz meg mások helyett? Miért tolod túl a dolgot?
   
   1. Egyrészt kiknek akarsz megfelelni?
      Akik helyett csinálod, vagy régebbről eredeztethető? A meghatározó kapcsolataid közül ki az, akinek pl. olyan magas elvárásai lehettek feléd, hogy folyamatosan, már akár kétségbeesetten akartad bizonyítani számára, elég jó vagy? Ki az, aki – akár tudattalanul – azt közvetíti feléd, hogy kevés vagy? Ennek az embernek a szeretete tényleg függ a teljesítményedtől?
   2. Másrészt vizsgáld meg, hogy mit nem csinálsz meg, amikor ezzel a „mindennel” elfoglalod magad? Mi az, amit nem teszel meg? Miről mondasz le, maradsz le? Mi az ami a tiéd, de hátrább sorolod? És miért? Netán félsz, hogy túl nagy falat neked? 

Az önismeret második szintje kényelmetlen hely, de nem kell egyedül felfedezned. 

Van, hogy nem megy egyedül, hát ne hátrálj, kérj segítséget. Kell, hogy az érzelmeink – mégha negatívak is – kényelmesek, elfogadottak legyenek a számunkra. Érzelmekkel szembenézni olyan mint az edzés. Ha csupán jól érezzük magunkat, nem éri el a célját.

A fejlődéshez sokszor hozzá tartozik a fájdalom is…

Együtt, vagy akár olvasás szintjén jutunk el az önismeret harmadik szinjére, eredménye az önmagunra való reflektálás.