A figyelmed irányítása, a cselekedeted és az érzelmeid közötti összefüggések vizsgálata során rájöhettél, hogy gondolataid, érveid és cselekedeted nagy százalékban azt tükrözik csupán, amit abban a pillanatban érzel.
Ha este nézek egy filmet a családdal, de közben zaklatott vagyok (mert délelőtt elszúrtam valamit, vagy csak nagyon elfáradtam) simán hisztizek, hogy utálom a filmet. És az a poén, hogy a család minél inkább próbál meggyőzni arról, hogy a film jó, én annál inkább érvelek a helytelensége és hibái miatt. A filmre és a családom értetlenségére hivatkozva simán igazolom a haragomat, vagy nyűgösségemet.
Mindannyian önállónak és gondolkodóknak tartjuk magunkat, akinek a döntései tényeken és bizonyítékokon alapul. De az az igazság, hogy az agyunk a legtöbb időt azzal tölti, hogy igazolja és elmagyarázza, amit a szívünk már eldöntött és bejelentett. Mered látni mindezt? Mersz szembesülni azzal, amire mindeddig vak voltál?
Az önismeret harmadik szintje az ŐSZINTE ÖNREFLEKTÁLÁS, ÖNVALLOMÁS, ami az önismeret eredménye is egyben.
Ha képes vagy a jelenben, tudatosan őszinte lenni önmagadhoz, akkor olyan ember lehetsz, aki képes az érzelmei mögé nézni, aki felismeri az érzelmek mögötti kis érzelmeket, az elméje kicsi gondolatmintáit és kis önző trükkjeit, csapdáit. Olyanná válhatsz, aki gyakorolja az önfelismerést és megnyitja magát az érzelmeinek, akkor is, ha a vége az, hogy kiderül, egy csomó gubanc van benne. Az önismeret meg sem születik, ha mégis, végül elpusztul, ha nincs önvallomás.
Önismerettel látni fogod a belső hibáidat, irracionális döntéseidet, gyengeségeidet. Utálni fogod az egészet, néha még önmagad is. Az önismeret nem tesz mindenkit boldogabbá. Bocs, neked mást mondtak? Elhitted, hogy az önismeret csak rózsaszín vattacukor?
Az az igazság, hogy mindig és mindenkiben léteznek ezek az érzelmi kitörések és gondolati torzítások. Nem vagy rossz ember, ha benned is működnek. Épp csak ember vagy.
Platón azt mondta, hogy "tudatlanságainkban gyökerezik minden rossz". Azt gondod, hogy a leggonoszabb, legmanipulatívabb emberek azért léteznek, mert tele vannak hibákkal? Nem! Azért, mert (a legtöbbje) megtagadja hibáit, ezáltal érzelmi felhatalmazást érez, hogy romboljon maga körül.
Emlékszel az önismeret sorozat első részben található példára? Azaz, hogy látod-e az összefüggést aközött, hogy kölcsön kér tőled egy rokonod/barátod és te pedig aznap a pálinkás üveg felé nyúlsz? Vagy akár ebben a részben a saját nyűgöm, hülyeségem és a balhé a film lényegéről?
Az önismeret nyeresége az, hogy ha az én cipőmben van kavics, amiatt nem bántom a körülöttem lévőket.
Mert – láthatod – ha bajunk van jellemzően a szeretteinkkel vívjuk a legnagyobb harcokat, a körülöttünk lévőket bántjuk leginkább. Őket használhatjuk érzelmi boxzsáknak, hogy igazoljuk az összes érezésünket akár megérdemlik, akár nem. És általában nem.
Önismeret hiányában képesek vagyunk öntudatlanul, mégis módszeresen kinyírom a kapcsolatainkat. Elhinni, hogy nem értenek, hogy nem szeretnek. Megtapasztaltatni, hogy nem figyelünk rájuk, hogy nem szeretjük őket eléggé. És ez képes felemészteni a legszorosabb kötelékeket.
És itt jön az a régi klisé.
Hogy mennyire tudunk szeretni másokat attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek önmagunkat szeretni.
Az önismeret képes megnyitni számunkra a lehetőséget, hogy szeressük és elfogadjuk önmagunkat. Belássuk: „Igen, néha túlreagálom a dolgokat.” vagy „Igen, alkalmanként hülye vagyok.” Ha képes vagyok belátni a hibáimat, és még így is szeretem önmagam, akkor tudok bocsánatot kérni és meg tudom érteni, meg tudom bocsátani a hibákat másokban is. És csak így lehetséges, hogy mélye szeretet váljon belőle.
Ha bezárkózunk és megtagadjuk látni az összefüggéseket, akkor visszatérünk a zsibbadás és a figyelemelterelés állandó igényéhez. Ahogy nem fogadjuk el saját belső jelzéseinket, úgy nem fogjuk el másik embert sem. Keresni fogjuk, hogyan manipulálhatjuk, változtathatjuk meg, őket. Menni fog az adok-kapok és szépen mérgezővé válik az egész.
De ennek nem kell így lennie. Ha tudatában vagyunk önmagunknak, ha ismerjük a gyengeségeinket, akkor akár el is hagyhatjuk azokat. Nem kell, hogy az elménk menekülésének, hibás mechanizmusainak, a figyelemelterelésnek a rabszolgáivá válunk.
Tudom, azt gondolod, sokkal könnyebb mondani mint csinálni. Hidd el, ha mondom: Egyrészt nem vagy egyedül, nem kell egyedül küzdened minden nehézséggel. Másrészt a jutalom – mégha nehéz is – ezerszeresen éri meg.