Avagy az erőfeszítés és a jutalom összefüggései
A legtöbb ember azt feltételezi, hogy az eredmény és az erőfeszítés között a kapcsolat egy az egy. Azt gondolják, hogy kétszer annyi munka után, kétszer annyi jutalom jár nekik.
Aztán jön a csalódás (mint érzelem) és többségében nincs megvilágosodás: ez az arányos (egy az egy) kapcsolat nem minden területen működik. Csak ezekben az esetekben igaz az, hogy ha valamit két órán keresztül csinálunk, akkor a dupla annyit végzünk el, mintha csupán egy órán keresztül végeznénk, amely feladat ismétlődik, monoton és gondolkodást sem igényel: pl. csavar behajtásánál, WC takarításánál, pakolásnál, stb. Csak az egyszerű elmélyülést vagy leleményességet nem igénylő tevékenységeknél.
Az élet legtöbb területén nem tud működni ez a megfeleltetés, hiszen az élet nem ilyen „egyszerű”. Világunk legtöbb területe komplex, szellemileg és/vagy érzelmileg összetett, sok alkalmazkodást igényel, számtalan peremfeltételt követel meg. A legtöbb tevékenységünk úgynevezett csökkenő hozamgörbe mentén írható le.
(Ez a görbe kezdetben tudja hozni az egy az egy megfeleltetést, de idővel, befektetéssel az eredmény mértéke stagnál, azaz nem arányosan adja vissza a „befektetést”.) Tehát a befektetéssel nem arányos, folyamatosan csökkenő mértékű megtérülési viszony alakul ki.
A klasszikus példa erre a pénz. A különbség havi 100.000 és 150.000 forint közötti kereslet között nagy, az ember mindennapjait változtathatja meg. A különbség 500.000 és 550.000 forint közötti kereset között kevésbé jelentős, azt hozza magával, hogy az embernek valamivel jobb ülésfűtése lehet az autójában. A havi 9.000.000 vagy 9.050.000 forint keresetkülönbség alapvetően kerekítési hiba az adóbevallásban.
Vagy vegyük a barátságot. Egy barát létfontosságú. Kettő egyértelműen jobb, mint az egy. De tíz barát a kilenchez képest kevéssé változtatja meg az életünket, a húsz barát pedig már egyszerűen megnehezíti.
A munka… a munka... a munka... A csökkenő hozamgörbe a munkatermelékenységet is nagyon jól le tudja írni. Az erre vonatkozó tanulmányok azt mutatják, hogy munkanapjaink során csupán az első négy-öt órában vagyunk produktívak, hatékonyságunk ezt követően súlyos visszaesést szenved. Tehát a súlyos alváshiányt leszámítva nincs igazán különbség aközött, hogy 8 vagy 16 órát dolgozunk egy nap.
Gondold végig... A csökkenő hozamgörbe fogalma a legtöbb összetett és újszerű tapasztalatunkra igaz. Egy jó étteremben enni, kedvesünkkel boldog órát eltölteni, utazgatni… Ezek mind olyan élmények, amelyek kezdetben nagyra értékelünk, de értékük annál inkább csökken, minél gyakrabban ismételjük. Idővel csökken az olvasott könyvek, az edzőteremben tett látogatások, a nyaralások, a szex száma. Minden-minden idővel annál kevesebbet ad vissza minél többet tesz bele az ember (na jó, a függőket leszámítva…) Hüm...
Létezi egy másik görbe is, mely szintén leírja a mindennapjainkat, ez a fordított görbe.
A fordított görbe az, ahol az erőfeszítés és a jutalom negatív korrelációt mutat - vagyis minél kevesebb tudatos erőfeszítést teszünk valamibe, annál többet „eredményre” számíthatunk. Ez így furcsán hangzik, igaz? De csak emlékezz vissza a fullasztás próbára, hiszen ott jól érvényesül ez az elv. A kadét minél több erőfeszítést tesz abba, hogy a felszínen maradjon, annál valószínűbb, hogy ez hiábavaló lesz. Minél többet, nagyobbat akar lélegezni, annál valószínűbb, hogy egy csomó klórozott vizet nyel majd.
A való életben kevés dolog működik úgy, mint a fordított görbe, de az a kevés dolog számít igazán. Igen, azt állítom, hogy a legfontosabb élmények és célok a fordított görbe mentén működnek.
A boldogság hajszolása távol tart és boldogtalanságot szül. A nagyobb érzelmi kontrollra való törekvés eltávolít bennünket a másik személytől. A szabadság iránti vágy túlhajszolása csapdába hajt. A szeretet és az elfogadtatás túlzott igénye megakadályozza azt, hogy szeressük és elfogadjuk magunkat.
Vagyis amikor az ügy tisztán pszichológiai - egy olyan tapasztalat, amely csak a saját tudatunkon belül létezik - az erőfeszítés és a jutalom közötti kapcsolat megfordul. Lelkünk működésének legfontosabb elemei paradox módon funkcionálnak, hiába igyekszünk tudatosan valamely lelkiállapotot létrehozni, az igyekezet a vágyottól eltérő és gyakran ellentétes érzést hoz létre.
Ez az elv érvényesül lelki egészségünk és kapcsolataink legtöbb - ha nem az összes - aspektusán:
- Irányítás: Minél többet teszünk saját érzéseink és impulzusaink irányítására, kontrollálására, annál erőtlenebbnek érezzük magunkat. Érzelmi életünk hullámzó és gyakran ellenőrizhetetlen lesz, melyet súlyosbít az irányítás vágya és kudarca. Ezzel szemben, minél inkább elfogadjuk önön érzéseinket és impulzusainkat, annál inkább képesek leszünk feldolgozni őket és kontroll alatt tartani.
- Szabadság: A folyamatos szabadság iránti vágy ironikusan több módon korlátozó. Gondolj csak a lázadó kamaszra, aki világgá megy. Szabadsága kierőszakolása és gyakorlása érdekében választ bizonyos dolgokat és ezzel gyakran olyan dolgokban kötelezi el és korlátozza magát, amely még messzebb viszi a tényleges szabadságtól.
- Boldogság: Az az ember, aki megpróbálna boldoggá válni elcsíphet egy kis boldogságot, de akkor lesz igazán boldog, ha megérti, elfogadja életét, helyzetét, azaz a „boldogtalanságát”. Csak onnan van továbblépés az igazi boldogság felé.
- Biztonság: Ha minden körülményt úgy alakítunk, hogy biztonságban legyünk, attól még lelkileg (többségében) nem fogjuk magunkat biztonságban is érezni. A bizonytalanság elfogadása, az abba való komfortos élet hozza el azt, hogy érezzük is a biztonságot.
- Szeretet: Minél jobban próbálunk, annál visszatetszőbb az, ha azt akarjuk elérni, hogy mások szeressenek és elfogadjanak minket. Ki szeret majd minket, ha mi magunk sem tudjuk elfogadni, becsülni és szeretni önmagunkat?
- Tisztelet: Minél több tiszteletet követelünk meg magunk számára, jellemzően annál kevesebbet kapunk. Minél több tiszteletet mutatunk mások (és önmagunk felé), annál többen fognak tiszteletet adni, minket igazán tisztelni.
- Bizalom: Minél erősebben igyekszünk mások bizalmába férkőzni, annál bizalmatlanabbak lesznek velünk az emberek. Meg kell tanulnunk bízni a másik emberben, cserébe annál többen helyről szavaznak bizalmat nekünk.
- Magabiztosság: A nagyon magabiztos látszat hajszolása nagyobb belső bizonytalanságot és szorongást hoz létre. Fogadjuk el a hibáinkat, annál kényelmesebb lesz a saját bőrünkben.
- Változás: Az életünk minél több területén akarunk változtatni, annál inkább úgy érezzük, hogy kevesek vagyunk. Legelőször el szükséges fogadnunk az őszinte valónkat, akkor tudunk csak nőni és fejlődni és igazi változásokat elérni.
A fentebb felsorolt összes terület egy elven működik: A pozitív élményre vágyás önmagában egy negatív élmény, egy hiányérzet. A hiányérzet tevékenységgel való megszüntetése pedig nem hoz igazi eredményt. Tényleges pozitív élmény akkor tud létrejönni, ha a negatív tapasztalatokat el tudjuk fogadni. Ez olyan lelki átbillenést eredményez, ami már önmagában több eredménnyel jár, mint a korábbi tevékenységek összessége.
Lehetünk az élet bármely más területén sikeresek, ezek a fenti belső, pszichológiai tapasztalataink csak a fordított görbe segítségével írhatók le. A görbe oka és megteremtője pedig az elménk, amely úgy működik mint egy vadászkutya.
A vadászkutya élete során (döntően) sikeresen üldöz, hajt fel, vagy kap el zsákmányállatot (mi is sikeresek vagyunk számtalan területen).
Az üldözés benne van a vérében, az a fő profilja, sikeres stratégiája. Ez a stratégia működik mindenre. Miért ne kaphatnál el a saját farkát is? (Szerintem láttál már ilyet, vicces látvány.)
Ezen magasztos és elvont területek a mi elménknek olyanok, mint a vadászkutyának a saját farka… Működő stratégiáink mentén akarjuk ezeket is elérni...
Mi tudjuk, hogy a kutya soha nem foghatja meg a saját farkát. Minél jobban üldözi, a farka annál gyorsabb. A kutya (azt mondják) nem tud különbséget tenni atekintetben, hogy a farok és ő egy és ugyan azok.
Neked viszont látnod kell, hogy a sikeres stratégia nem vihető át az élet minden területére. Nem lehetünk olyan stratégiával boldogok, ahogy WC-t takarítunk…
A célom az, hogy elgondolkozz és hagyd abba a „saját farad üldözését”. Ha csak rohansz a boldogság, a kontroll, vagy az elismerés után, az csak távolabb kerül tőled. Másképp érheted ezeket el.
De mégis hogy? Elengedéssel. Feladással. Átadással. Nem a gyengeségből, de tisztelve magunkat és a másikat. Elismerve, hogy törékenyek és korlátozottak vagyunk, tűnő árnyak az idő végetlenjében, mégis jelentőségteljesek. Átadva a kontrollt, de nem azért, mert tehetetlennek érezzük magunkat, hanem azért, mert belső erővel rendelkezünk. Mert úgy döntünk, hogy elengedjük azokat a dolgokat, amelyek túl vannak az irányításunkon.
Ésha leértél a medence aljára – még mielőtt megfulladnál – egy erőteljes lendülettel lökd magad vissza az élettő oxigén irányába és éld át a győzelmet.