Voltál már úgy, hogy kvázi ismeretlenként kerültél be egy társaságba? Vártál az egy-két ismerős emberre kezedben pohárral (abba kapaszkodva), gyomrodban görccse...
Elveszettnek lenni, nem csak a világgá ment kamaszokat jellemzi.
Tapasztalataim szerint emberek otthonnal, családdal, munkával – azaz látszólag kialakult és sz...
A Navy SEAL kiképzés során vagy egy feladat, melyet „fullasztásnak” neveznek. A résztvevő két kezét (a háta mögött) és lábát összekötik és egy majdnem 3 méter (...
Vannak dolgok, álmok, amiket el szeretnénk érni az életben, de valamiért bele sem fogunk. Pedig, valami legbelül, mélyen, vonz arra, de nem merünk beleállni.
A döntés felelőssége és következményei sokszor nyomasztóak. Pedig minden nap te is döntések sorozatát hozod meg. Döntesz, hogy mikor kelsz, mit reggelizel, mily...
Előfordult már veled, hogy kiakadtál rendesen. Ha eláraszt az érzelem, hogy viselkedsz? Üvöltesz? Vagy inkább teljesen magadba zárkózol?
Az érzelmek megmutatjá...
A figyelmed irányítása, a cselekedeted és az érzelmeid közötti összefüggések vizsgálata során rájöhettél, hogy gondolataid, érveid és cselekedeted nagy százalék...