„Mi van, ha kiderül, hogy
tényleg egy senki vagyok?”
Az alacsony önbecsülés, az imposztor szindróma és az egzisztenciális szorongás
titkos háromszöge
A belső monológ: Fel mered olvasni?
Képzeld el, hogy épp dicséretet kapsz: „Ez fantasztikus munka volt, gratulálok!”
Mit válaszolsz?
A) "Köszönöm, sok energiát tettem bele."
B) "Áh, nem nagy dolog, bárki meg tudta volna csinálni."
C) "Aha… szerinted tényleg? Mert én reggel óta azon gondolkodom, hogy talán egy véletlen félreértés az egész.”
Ha B vagy C volt a válaszod: üdv a klubban!
Definíciók (emberi nyelven)
-
Alacsony önbecsülés:
Az a belső szoftver, ami minden külső megerősítést, mások dícséretét automatikusan „hibás bemenetként” kezeli.
Pl.: Ha dicsérnek = "Nem ismernek eléggé.” -
Imposztor szindróma:
Az a mentális állapot, alkalmatlanság érzés, amikor a saját sikereidet kizárólag szerencsének, túlértékelésnek vagy mások tévedésének tulajdonítod. Pl.: „Egyszer rájönnek, hogy semmihez nem értek. Csak jól adom elő magam.” -
Egzisztenciális szorongás:
Az a filozófiai mélységű para, amikor nemcsak azt kérdezed meg (amit egy imposztor, hogy) „Elég jó vagyok-e?”, hanem a teljes szabadság és az óriás felelősség egyvelegében azt is: "Van-e egyáltalán értelme annak, hogy jó legyek valamiben?”, "Van-e még rá időm?", "Ki vagyok én ebben a világban?" Köszi, Sartre!
Hogyan függ össze mindez?
Az önbecsülésünk az alap. Az az stabil, erős, rendben vagyunk, rendben lehetünk. De ha gyenge, elbizonytalanítható, sőt borul, akkor mint a dominó, borulhat a többi is:
Alacsony önértékelés →
Minden sikered gyanús lesz →
Folyton attól félsz, hogy lebuksz (imposztor üzemmód) →
És végül eljutsz odáig: „Lehet, hogy az egész életstratégiám egy rossz vicc?”
(= egzisztenciális krízis)
De miért ilyen erős ez az ördögi kör?
Sajnos az agyunk a túlélésre van programozva, nem a boldogságra.
- Az önkritikus gondolatokat a limbikus rendszer segít felnagyítani, nehogy elbízd magad (ősi evolúciós védelem).
- A negatív self-talk gyakran a szorongás „biztonságos alternatívája”. Ha előre megmondod, hogy nem vagy elég jó, legalább nem ér meglepetés.
Az egzisztenciális szorongás csak fokozza ezt:
- Ha nem hiszed el, hogy amit csinálsz, fontos, értékes, számít, akkor minden teljesítmény üres marad.
És jön a kérdés: „Ki vagyok én a világban?”
Figyelem! Spoiler veszély: Nem kell világhíresnek lenned ahhoz, hogy jelentőséged legyen!
Hogyan törd meg a kört?
- Értékednek nem feltétele, hogy „elég jó vagy e” – Az értékességed nem teljesítményfüggő!
- Ne csak gondolkodj, cselekedj! – Az identitás cselekvésből épül, nem rágódásból!
- Kérdezd meg magadtól: mi lenne, ha hinnék abban, amit mások mondanak rólam? – Próbáld ki egy napig!
- Alkosd újra a jelentéskeresést! – Nem az a fontos, mit értél el, hanem hogyan kapcsolódsz hozzá, hiszen az érték nem a pozíciódban, hanem a jelenlétedben van!