Elveszettnek lenni, nem csak a világgá ment kamaszokat jellemzi. 
Tapasztalataim szerint emberek otthonnal, családdal, munkával – azaz látszólag kialakult és szép élettel – is lehetnek elveszettek, bizonytalanok vagy akár boldogtalanok.

Nem tudom melyik rosszabb, ha az ember nem tudja mit akar, vagy az ha, nem meri meghozni azt a kritikus, húsba vágó döntést. 

Rossz lóra teszel, ha csak vársz arra, hogy a főnököd motiváljon téged. És nem azért mert nem akarna motiválni. A főnököd nagyon is vágyik arra, hogy te és minden munkatársad motiváltak legyetek, a munkába beleállva, lelkesedéssel érjetek el sikereket a magatok (és az ő) dicsőségére. A maga módján és a szűk keretein belül talán/biztosan mindent meg is tesz ennek érdekében. De lássuk be, ez nem is olyan egyszerű… Mért is? – kérdezed.

Úgy érzed, hogy jó a munkád, szakmailag a helyeden vagy, de a főnököd nehéz, sőt mérgező ember? Reggelente rosszkedvvel indulsz munkába és napközben is azon agyalsz, hogyan lehet elviselni, sőt kezelni őt? Arról nem is beszélve, hogy lehetne boldognak lenni egy ilyen helyzetben!