Az imposztor szindróma egyik legjellemzőbb mondata valóban ez: „én csak reálisan látom magam”. Kívülről szerénységnek tűnhet, belülről viszont gyakran állandó kétely, teljesítményszorongás és a lebukástól való félelem dolgozik mögötte.
Mi történik ilyenkor belül?
Az ember nem tudja valóban beépíteni a sikereit az önképébe. A jó eredmény véletlennek, szerencsének vagy túlzott külső bizalomnak tűnik, miközben a hibák aránytalanul nagy súlyt kapnak.
Milyen jelek utalhatnak rá?
- nehéz elhinni, hogy tényleg megérdemelted a helyedet,
- állandóan többet akarsz bizonyítani, mint amit a helyzet indokolna,
- a dicséretet kényelmetlenül vagy bizalmatlanul fogadod.
Miért veszélyes ez hosszabb távon?
Mert könnyen túlmunkához, szorongáshoz és kiégéshez vezet. Ha valaki belül folyamatosan attól tart, hogy kiderül róla: „nem elég jó”, akkor ritkán tud valódi megkönnyebbülést megélni.
Mit lehet tenni?
Érdemes megvizsgálni, milyen belső szabályok mentén értékeled magad, és hogyan torzulnak a teljesítményről szóló következtetéseid. Ebben segíthet a személyes munka, és kapcsolódó témaként ajánlom az önbizalomhiányról szóló cikket is.