Minél inkább a jelenben vagy, minél jobban megismerkedsz saját érzéseiddel és vágyaiddal (azaz önmagaddal), annál jobban felfedezed, hogy zajlanak benned nem egyszerű dolgok (is). Összetett, már-már bonyolult vagy.

A jót, a becsülendőt könnyű látni, még könnyebb elfogadni magunkban. A nehézséget, a terheket, a terhekből adódó érzéseket és összefüggéseket már nehezebb. Ilyenkor jön „a hagyjuk a francba, minek is kezdtem bele érzés”. De ha nem vagy az a feladós típus, akkor lépjünk tovább az önismeret harmadik szintjére.

Leélhetjük az életünket úgy, akár egy macska, csak a szükségleteinkre figyelve, semmi mással nem törődve, a körülményekre nagyjából egykedvűen, vagy dolgozhatunk azon, hogy lássuk az összefüggést a cselekedeteink, érzéseink és a körülöttünk élők „reakciói” között.

Ehhez önismeret kell, melynek első szintje a rálátás és most jön a fekete leves.

Én ne ismerém saját magam? Tisztában vagyok értékeimmel, döntéseimmel! Én aztán tyű! Ja, hogy miért is stresszelek hülyeségeken? Hogy miért is csinálok marhaságot néha? Hát, ööö...
Talán mégsem kontrollálom mindenem? És te?