Az önismeret 3. szintje - Látva

Találatok: 526

Minél inkább a jelenben vagy, minél jobban megismerkedsz saját érzéseiddel és vágyaiddal (azaz önmagaddal), annál jobban felfedezed, hogy zajlanak benned nem egyszerű dolgok (is). Összetett, már-már bonyolult vagy.

A jót, a becsülendőt könnyű látni, még könnyebb elfogadni magunkban. A nehézséget, a terheket, a terhekből adódó érzéseket és összefüggéseket már nehezebb. Ilyenkor jön „a hagyjuk a francba, minek is kezdtem bele érzés”. De ha nem vagy az a feladós típus, akkor lépjünk tovább az önismeret harmadik szintjére.

3. SZINT – MIRE VAN VAKSÁGOD?

A figyelmed irányítása (Önismeret 1), a cselekedeted és az érzelmeid közötti összefüggések vizsgálata során (Önismeret 2) rájöhettél, hogy gondolataid, érveid és cselekedeted nagy százalékban azt tükrözik csupán, amit abban a pillanatban érzel. Bocs...

Ha este nézek egy filmet a családdal, de közben zaklatott vagyok (mert délelőtt elszúrtam valamit, vagy csak piszkosul elfáradtam) simán hisztizek, hogy utálom a filmet. És az a poén, hogy a család minél inkább próbál meggyőzni arról, hogy a film jó, én annál inkább érvelek a helytelensége és hibái miatt. A filmre és a családom értetlenségére hivatkozva simán igazolom a haragomat, vagy nyűgösségemet.

Mindannyian önállónak és gondolkodóknak tartjuk magunkat, akinek a döntései tényeken és bizonyítékokon alapul. De az az igazság, hogy az agyunk a legtöbb időt azzal tölti, hogy igazolja és elmagyarázza, amit a szívünk már eldöntött és kijelentett. Mered látni mindezt? Mersz szembesülni azzal, amire mindeddig vak voltál?

Az önismeret harmadik szintje az ŐSZINTE ÖNREFLEKTÁLÁS, ÖNVALLOMÁS. Sőt ez az önismeret eredménye is egyben. 

Ha képes vagy a jelenben, tudatosan őszinte lenni önmagadhoz, akkor olyan ember lehetsz, aki képes az érzelmei mögé nézni, aki felismeri az érzelmek mögötti kis érzelmeket, az elméje kicsi gondolatmintáit kis önző trükkjeit és csapdáit. Olyanná válhatsz, aki gyakorolja az önfelismerést és megnyitja magát az érzelmeinek, akkor is, ha a vége az, hogy kiderül, egy csomó gubanc van benne. Az önismeret meg sem születik, ha mégis, végül elpusztul, ha nincs önvallomás.

Önismerettel látni fogod a belső hibáidat, irracionális döntéseidet, gyengeségeidet. Utálni fogod az egészet, néha még önmagad is. Az önismeret nem tesz folyamatosan boldoggá. Bocs, mást mondtak neked? Elhitted, hogy az önismeret csak rózsaszín vattacukor?

Az az igazság, hogy ezek az érzelmi kitörések és gondolati torzítások mindig és mindenkiben léteznek. Nem vagy rossz ember, ha benned is működnek. Épp csak ember vagy.
Platón azt mondta, hogy a rossz a tudatlanságainkban gyökerezik. Azt gondod, hogy a leggonoszabb, legmanipulatívabb emberek azért léteznek, mert tele vannak hibákkal? Nem, hanem azért, mert (a legtöbbje) megtagadja hibáit, ezáltal érzelmi felhatalmazást érez, hogy romboljon maga körül. 

Emlékszel az önismeret sorozat első részben található példára? Azaz, hogy látod-e az összefüggést aközött, hogy kölcsön kér tőled egy rokonod/barátod és te pedig aznap a pálinkás üveg felé nyúlsz? Vagy akár ebben a részben a saját nyűgöm, hülyeségem és a balhé a film lényegéről?
Az önismeret profitja, nyeresége az, hogy ha az én cipőmben van kavics, amiatt nem bántom a körülöttem lévőket. (Mert – láthatod – ha bajunk van jellemzően a szeretteinkkel vívjuk a legnagyobb harcokat, a körülöttünk lévőket bántjuk leginkább. Őket használhatjuk érzelmi boxzsáknak, hogy igazoljuk az összes érezésünket akár megérdemlik, akár nem. És általában nem.) Önismeret hiányában képesek vagyunk öntudatlanul, mégis módszeresen kinyírni a kapcsolatainkat. Elhinni, hogy nem értenek, hogy nem szeretnek. Megtapasztaltatni, hogy nem figyelünk rájuk, hogy nem szeretjük őket eléggé. És ez képes felemészteni a legszorosabb kötelékeket is.

És itt jön az a régi klisé.

Attól függ, hogy mennyire tudunk szeretni másokat, hogy mennyire vagyunk képesek önmagunkat szeretni. Az önismeret képes megnyitni számunkra a lehetőséget, hogy szeressük és elfogadjuk önmagunkat. Belássuk: „Igen, néha túlreagálom a dolgokat.” vagy „Igen, alkalmanként hülye vagyok.” Ha képes vagyok belátni a hibáimat, és még így is szeretem önmagam, akkor tudok bocsánatot kérni és meg tudom érteni, meg tudom bocsátani a hibákat másokban is. És csak így lehetséges a mély szeretet.

Ha bezárkózunk és megtagadjuk látni az összefüggéseket, akkor visszatérünk a zsibbadás és a figyelemelterelés állandó igényéhez. Ahogy nem fogadjuk el saját belső jelzéseinket, úgy nem fogjuk el másik embert sem. Keresni fogjuk, hogyan manipulálhatjuk, változtathatjuk meg, őket. Menni fog az adok-kapok és szépen mérgezővé válik az egész.

De ennek nem kell így lennie. Ha tudatában vagyunk önmagunknak, ha ismerjük a gyengeségeinket, akkor akár el is hagyhatjuk azokat. Nem kell, hogy az elménk menekülésének, hibás mechanizmusainak, a figyelemelterelésnek a rabszolgáivá válunk.

Tudom, azt gondolod, sokkal könnyebb mondani mint csinálni. Hidd el, ha mondom: Nem vagy egyedül, nem kell egyedül megküzdened minden nehézséggel, és a küzdelem jutalma – mégha nehéz is – ezerszeresen éri meg.

Leave your comments

Comments

  • No comments found