Az önismeret 1. szintje - Elveszve

Találatok: 485

Én ne ismerém saját magam? Tisztában vagyok értékeimmel, döntéseimmel! Én aztán tyű! Ja, hogy miért is stresszelek hülyeségeken? Hogy miért is csinálok marhaságot néha? Hát, ööö...
Talán mégsem kontrollálom mindenem? És te?

Hát nem! És mindez azért van, mert gondolataink és cselekedeteink egy részét „robotpilóta módban” nyomjuk.
Ez nem feltétlenül rossz dolog (ezért csináljuk). Csomó szokást, rutint alakítunk ki azért, hogy az ismétlődő, minket érő impulzusokra adott reakcióinkat ne bonyolítsuk túl. Így nem kell megállnunk és gondolnunk minden alkalommal, amikor elindítunk az autót, kinyitjuk az ásványvizes palackot, vagy csinálunk valami rutinszerűt.

A probléma akkor kezdődik, amikor olyan sokáig vagyunk robotpilóta üzemmódban, hogy meg is feledkezünk róla. És ekkor jön el a pillanat, hogy nem figyelünk magunkra, saját szokásainkra, rutinjainkra, impulzusokra adott reakcióinkra.
És figyelem! Akkor már nem mi irányítunk, az üzemmód működik, a tevékenység húz be, azaz tulajdonképpen azok irányítanak minket.

Akkor állíthatod, hogy rendelkezel önismerettel, ha látod bizonyos dolgok és saját cselekedeteid között az összefüggéseket. Ha látod az összefüggést aközött, hogy az apád/gyereked/tesód/haverod felhív és pénzt kér, te pedig aznap túl sok pálinkát fogyasztasz. Látod, és felismered, hogy ez az egybeesés nem véletlen.
Ha még nincs igazi rálátásod saját magadra, akkor nyomod tovább robotpilótában.

Légy őszinte magadhoz: Hogy jobb neked?
Ha megküzdesz az összefüggésekkel és rálátásod lesz, hogy mit miért csinálsz? Vagy inkább hagyjuk?

Ha az előbbit választod, akkor közösen végigmegyünk az önismeret 3 szintjén. Ebben a cikkben lássuk az elsőt:

1. SZINT - ELVESZVE, AVAGY MIT CSINÁLSZ A POKOLBAN?

Sok fájdalom és szívás van az életünkben. Hányszor fordult elő veled az elmúlt 30 napban, hogy:

  • azzal küzdöttél, hogy jobban kijöjj valakivel, aki közel áll hozzád?
  • úgy érezted, magányos, elszigetelt vagy láthatatlan vagy?
  • úgy érezted, tehetetlen, elveszett vagy, aki nem tudja mit kellene tennie?
  • betegnek, letörtnek, energiátlannak, vagy egészségtelenek érzeted magad?
  • aggódtál a munkád vagy a pénzügyeid miatt?
  • bizonytalan voltál a jövődben?
  • fizikailag megsérültél, ténylegesen beteg voltál?

Te mit csinálsz ilyenkor?

A legtöbben, hogy elkerüljék a fájdalmat, figyelemelterelést alkalmaznak. Figyelmüket másra irányítják, ahol úgy érezhetik, hogy „biztonságban” lehetnek és elszigetelődhetnek a mindennapi élet fájdalmától.

Gyötrő múltbeli emlék, határidős feladat, tervek, melyeket soha meg nem valósulnak…
Mindezt próbáljuk elfelejteni, helyette nyomkodjuk a telefont, eszünk, iszunk, olvasunk, filmet, sorozatot nézünk, játszunk és zenét hallgatunk arra használva, hogy egy másik világba meneküljünk, ahol nincs fájdalom, ahol minden jó és helyes. Amíg az adott tevékenységgel vagyunk elfoglalva, nem hagyjuk, hogy a világ valósága megzavarjon bennünket a maga problémáival.

Ne érts félre, alapvetően nincsen baj a figyelemeltereléssel. Mindannyiunknak szüksége van valamiféle figyelemelterelésre, hogy megtartsa bennünk a stabilitást és a lehetőséget, hogy kiegyensúlyozottabban és talán boldogabbak lehessünk, kiengedjük a gőzt (ahogy Szaffi-ban a Kormányzó úr fejéből a lévő leeresztő szeleppel).

Fontos, hogy tudatába légy a zavaró tényezőidnek! Keresd az egyensúlyt!

Mindannyian úgy gondoljuk, hogy jól használjuk az időnket. Úgy gondoljuk, hogy többet és jobban dolgozunk (mint a munkatársaink). Úgy gondoljuk, mindet beleadunk (tanulmányok bizonyítják, hogy a legtöbb ember naponta három órányi tényleges munkát végez, a többi csak kukorékolás és maszatolás). Úgy gondoljuk, több időt töltünk a barátainkkal és szeretteinkkel, mint mások. Úgy gondoljuk, hogy jobban figyelünk a környezetünkre, hogy átgondoltabbak és intelligensek vagyunk, mint a többi ember.
De az igazság az, hogy (szinte) mindannyian tévedünk. Elég rosszak vagyunk ebben.

Másképp fogalmazva, meg kell győződnünk arról, hogy mi távolodunk el a zavaró tényezőinktől, de a helyette választott tevékenység végül nem választ el minket az élettől. Mi vagyunk azok, akik úgy döntünk, hogy a figyelemelterelést alkalmazunk, de nem dobjuk a gyeplőt a lovak közé. A figyelemelterelést harapásméretű darabokban tervezzük és moderáljuk, nem pedig egyben nyeljük le a 300g Milkát. A kontrollt magunknál kell tartanunk, tudnunk kell.

Nagyon sokan vannak/vagyunk, akik elveszünk a figyelemelterelés tengerében, anélkül, hogy észrevennénk. Néha még én is csinálom. Kezembe veszem a telefont, hogy megnézzem a naptáram/e-mailem, majd azon veszem észre magam, hogy a Facebookot, Instagrammot pörgetem, érdektelen híreket olvasok. Közben a család beszél hozzám... Tiszta agyhalál.

Sok szülőtől hallom, hogy a gyerek tekintetében nyomja a keményvonalas megközelítést, és megpróbálja távol tartani a gyerek életéből azokat az eszközöket, tevékenységeket, melyek lehetővé teszik a figyelemelterelést. Én ezt egy kicsit extrémnek tartom.

A figyelemelterelés célja az, hogy kikapcsoljon, segítsen legyőzni a stresszt. De a figyelemelterelés irányát, mértékét csak tudatosan lehet engedni. Nem a szülőnek kell (mindent) kívülről kontrollálni, hanem segítenie kell a gyereknek, hogy ő tanulja meg tartani a kontrollt. Ha gyerekként nem tanulja meg, hogy fogja felnőttként csinálni?

Ha a figyelemelterelés olyan utakra visz, amit nem is akarsz igazán (pálinkázgatás, kicsit sok telefonos vagy számítógépes játék, értelmetlen időtöltések), hülyeségekbe, halogatásokba torkollik, akadályozza a normális családi/baráti életedet – kijelenthetjük – az már egyfajta függőség.

Ha tudod, hogy ez gáz, akkor a cél a kényszerítő erő legyőzése, megszüntetése. De ehhez először meg kell ismerni magát a tevékenységet, amit ilyenkor csinálsz. Mikor csinálod? Hányszor és milyen hosszan? Mikor jutsz el odáig, hogy már tényleges bűntudatod van miatta? Miről maradsz le, mert ezt csinálod? Kikkel nem töltesz időt? Ők hogy viselik?

Nem sokat közlekedek BKV-val (heti 1-2 alkalommal), de ha igen mindig fülessel a fülemben, zenét hallgatva teszem. Tény, évek óta így megy. Szeretem a zenét, gyakran hallgatom bizonyos munkatevékenységeim közben is, mondhatnám, hogy a zene iránti kiemelt érdeklődésem visz erre… De nem, világossá kellett válnia számomra, hogy ez védekezés.
A füles és a zene egyfajta védelem, ami elválaszt a többi embertől. Nem (igazán) a zene iránti szenvedélyem, hanem (inkább) a körülöttem lévő idegen emberektől való távolságtartás motivált erre. Ha befelé, a zenére figyelek, nem kell figyelnem a körülöttem lévő idegen emberekre, azok igényeire.

Az önismeret első szintje a RÁLÁTÁS.

Annak az egyszerű megértése, hogy valami nincs rendben. Rálátás arra, hogy nem ott van az elméd, figyelmed, ahol kéne. Rálátás arra, hogy ez neked/környezetednek nem jó. Rálátás arra, hogy nem így akarod tovább folytatni.
Tudatosnak kell lennie annak az útnak, amelyre az elméd vinni szeretne. Mielőtt nekikezdesz mindig meg kell kérdőjelezned, hogy miért arra mész, és hogy ezek az utak segítenek-e vagy hosszabb távon fájdalmat okoznak neked/másoknak.

Itt a folytatás, vagy akár keress más érdekes cikket.

Az álláskeresés sikere, a célirányos figyelemelterelés felszámolása érdekében 30 napos karrierkihívás.

Leave your comments

Comments

  • No comments found